Tanulj tinó!

Szóval a dotkom buborék nagy érvágás volt a számítástechikai részvényekkel bazírozók számára. De a terrortámadás sem jött jól a lassuló gazdaságú USÁ-nak. A FED leszállította a kamatokat, hogy a gazdaságba életet leheljen. Közben India és Kína brutál fejlődésbe kezdett, a befektetők halálra kereshették magukat rajtuk. Mindezek hatására a világgazdaságba iszonyú mennyiségű pénz került. A pénzbőség miatt a bankok igyekeztek minél több hitelt rátukmálni az emberekre, versenyeztek, ki tud olcsóbb hitelt ajánlani. A legjobb befektetés az ingatlan, gondolták sokan, ezért a lakáspiacon a túlkereslet alakult ki.  Egyre feljebb mentek az árak, sokszor a valós értékénél jóval magasabb áron keltek el a lakások, amit természetesen hitelekből fínanszíroztak.

Pörgött az ingatlanpiac, és a bankok megfeledkeztek a legalapvetőbb szabályokról. Olyanok is hitelhez jutottak, akiknek azelőtt esélyük sem lett volna erre, pontosan azért, mert nem volt stabil anyagi hátterük, biztos állásuk stb. Voltak olyanok is, akik befektetésképp, kölcsönből vettek lakást, majd kiadták azt, és a bérleti díjból törlesztettek. A jelzágokbankok elővigyázatlanok voltak továbbá azért is, mert sokszor az ingatlan valós értékét meghaladóan hiteleztek. Ez még mind nem volt elég, egymástól vettek fel hitelt. Gondolták, majd az első kamatperiódusok után emelik a kamatokat, az emberek meg majd úgyis fizetnek és majd a busás haszonból tellik a hitelek visszafizetésére. Az egymással szembeni követeléseiket pedig a kötvénypiacon kezdték el árulni. A nagybefektetők úgy vették ezeket a papírokat, mint a cukrot, hiszen azt látták, hogy a bankok milyen sikeresen hiteleznek. Az emberek pedig személyi hiteleket vettek fel, hogy abból részvényeket vehessenek, vagy befektetési alapokba fektessenek.  Tehát eladósodtak az emberek és eladósodtak a bankok is.  Amíg tartott a fellendülés az ingatlanpiacon, nem is volt gond, sorra épültek az új lakóparkok, a befektetők extraprofitot értek el. 

2004-ben a FED úgy ítélte meg, hogy már túl sok a pénz a piacon és ezért emelni kezdte a jegybanki alapkamatot. A jelzálogosok nehéz helyzetbe kerültek, mert hirtelen elkezdett nőni a törlesztőrészletük. A gazdaság pangott, csak nem akart jönni a várva várt fellendülés. Nőtt a munkanélküliség, a fogyasztás visszaesett, az adósok sorra öncsődöt jelentettek, és itt kezdődött a baj. A kisemberek igyekeztek megszabadulni az egyre nagyobb teherré váló lakásaiktól, a bankok pedig árverezni kezdték az ingatlanokat. De mivel eddigre telítődött az ingatlanpiac, túlkínálat kezdett kialakulni. Az ingatlanárak meredeken zuhanni kezdtek, egyre többen nem tudták az ingatlanokat annyiért eladni, hogy legalább a felvett hitelt kifizethessék belőle. A bankok pedig egy csomót buktak ezeken a rossz hiteleken. Mivel egymásnak is tartoztak, illetve egymás részvényeit is vették, a befektetési társaságokról már nem is beszélve, hamarosan egyre nagyobb káosz kezdett kialakulni a pénzpiacon. A jelzálogbankok egymás után jelentettek csődöt 2007 nyarán. A bankpapírok tulajdonosai is hatalmasat buktak, mivel az eddig túlértékelt papírok pillanatok alatt értéktelenedtek el. A veszteséget ekkor 500 milliárd USD-re becsülték. A nagyok ekkor még megúszták, mivel sikeresen eltitkolták a veszteségeik egy részét, a befektetőik még bíztak bennük. Az igazán nagy baj 2008 nyarán kezdődött, amikor napvilágra került, hogy a nagyoknak bizony további veszteségeik vannak. Bizalmi válság kezdődött, senki sem akart a másiknak hitelezni, a legnagyobb jelzáloghitelezők likviditási gondokkal küzdöttek. A papírjaik gyorsan esni kezdtek, a befektetők hanyatt-homlok menekültek a tőzsdéről.

Az USA kormánya nem akart beavatkozni, bízott a piaci szabályozó-mechanizmusok működésében, hagyta csődbe menni még a Lehmann Brothers-t is. Aztán persze kapcsoltak, látván azt, hogy a jelzálogbankok csődje magával rántja az egész amerikai bankrendszert, sőt a globális pénzügyi rendszert is. Az EU hangosan követelte, hogy az USA csináljon végre valamit, hisz a legnagyobb amerikai bankoknak európai leánybankjai vannak, akik szorgalmasan vették anyabankjaik és a jelzálogbankok részvényeit, követeléseit. Az USA mit tehetett mást, mentette, ami menthető, a Goldman Sachs-t és a Morgan Stanley-t. Mindez nem volt elég, ezért a Kongresszus elé beterjesztettek egy 700 milliárdos mentőcsomagot. A Kongresszus meg visszadobta a javaslatot, hisz az elnökválasztás előtt hülyén nézett volna ki, ha a választók nyakába akarnák varrni a bankrendszer megmentésének költségeit. A tőzsdéken pánik tört ki világszerte. A befektetők igyekeztek túladni a papírjaikon, ami további esést eredményezett. A Kongresszust végül sikerült rábírni, hogy fogadja el a mentőcsomagot, és ezzel adja áldását a bankok államosításához. Európában egyre több állam kényszerült beavatkozni a bankszektorba. De ez sem bizonyult elegendőnek, jelen pillanatban úgy látszik, semmi sem használ, hiába pumpálnak újabb ás újabb milliókat, milliárdokat a pénzügyi rendszerbe, a tőzsdék továbbra is esnek. Pánikhangulat van.